Adatvédelmi nyilatkozat
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata kiemelten
fontosnak tartja a közérdekű adatok minél szélesebb körű nyilvánosságra hozatalát,
valamint a személyes adatok védelmét és azok bizalmas kezelését. A személyes,
illetve közérdekű adatokat az 1992. évi LXIII (Avtv) törvényben és az adatvédelmi
országgyűlési biztos által kiadott állásfoglalásoknak megfelelően kezeli a Közigazgatási
és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata portáljának szerkesztősége.
A portálunkon lévő információk megtekintéséhez személyes adatok megadása nem
szükséges. Ellenben vannak olyan (pl. a hivatalunk részére elektronikusan elküldött
levelek) használati lehetőségek melyek igénybevételéhez bizonyos személyes adatokra
(név, e-mail cím) szükség lehet. A Szolgálat a tudomására jutott adatokat harmadik
fél számára, a törvényben meghatározott eseteken kívül, semmilyen körülmények
között nem adja ki. Amennyiben a látogató úgy határoz, hogy – a megadott adatok
alapján – az intézmény a későbbiekben ne vegye fel vele a kapcsolatot, úgy ezt
a kérést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata minden
esetben tiszteletben tartja.
A nem szándékosan közölt személyes adatokat nem őrzi meg, és nem adja tovább.
A tudatosan átadott magántermészetű adatokat csakis arra a célra használja fel
az intézmény, amire rendelkezésére bocsátották, és attól eltérő felhasználásra
semmilyen körülmények között nem adja tovább azokat.
Regisztrációs vagy felhasználói adatokat csakis statisztikailag feldolgozott
formában, egyedi azonosítókhoz nem kapcsolhatóan hoz nyilvánosságra.
A szerkesztőség az általa őrzött magántermészetű adatokat minden törvényes módszerrel
védi az illetéktelenektől.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata a portál látogatóiról automatikusan keletkező információkat kap: a látogató
internetprotokoll-címe (IP-címe), domain-neve (URL), a látogatás időpontja, a
megtekintett oldalak adatai, a használt böngészőprogram neve. A Szolgálat ezeket kizárólag honlappal kapcsolatos elemzésre, a trendek és a statisztikai
információk nyomon követésére használja fel, és az adatokat a feldolgozás után
megsemmisíti.
Portálunk más internetes lapokra mutató linkeket is tartalmaz. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata, mint üzemeltető azonban semmilyen felelősséget nem vállal más honlapok tartalmáért
és eljárásmódjáért.