Áldozatsegítő Szolgálat
I. Kinek tudunk segíteni?
A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló
2005. évi CXXXV. törvény értelmében a bűncselekmények áldozatai számára tudnak
az áldozatsegítő szolgálatok segítséget nyújtani. A megyei/fővárosi igazságügyi
szolgálatok a megyeszékhelyeken szerveződnek. A hatósági munkán túl elsőrendű
feladatuk kapcsolatot tartani a térség minden olyan állami, önkormányzati és civil
szervezetével, amely tudomással bírhat bűncselekmények áldozatairól, vagy közreműködhet
az áldozatok segítésében.
A bűncselekmény áldozata nem csak a bűncselekmény közvetlen sértettje, hanem olyan személy is, aki bizonyíthatóan
a bűncselekmény közvetlen következtében szenvedett sérelmet. Sérelemnek tekintendő a testi vagy lelki sérülés (súlyos félelem, szorongás) és az érzelmi
megrázkódtatás (trauma, pszichés zavar) és olyan vagyoni kár, amely a bűncselekménnyel
ok-okozati összefüggésben áll.
Segítséget kaphat magyar állampolgár, az Európai Unió bármely tagállamának állampolgára,
az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unióban jogszerűen tartózkodó állampolgára,
a Magyar Köztársaság területén jogszerűen tartózkodó hontalan személy, emberkereskedelem
áldozata, illetve aki az állampolgársága szerinti államnak a Magyar Köztársasággal
kötött nemzetközi megállapodása vagy viszonosság alapján erre jogosult.
Áldozatsegítő szolgáltatásra jogosult a Magyarországon életvitelszerűen élő magyar
állampolgár is, aki jogszerű külföldi tartózkodása alatt szándékos, személy elleni
erőszakos bűncselekmény áldozatává vált, és ezt megfelelő módon igazolja.
Állami kárenyhítésre az Európai Unión kívüli államnak az Európai Unióban jogszerűen
tartózkodó állampolgára csak akkor jogosult, ha az Európai Unió valamely tagállamában
lakóhellyel vagy szokásos és jogszerű tartózkodási hellyel rendelkezik. Kárenyhítésben
részesíthető az áldozat akkor is, ha Magyarországon tartózkodási vagy bevándorlási
engedéllyel rendelkezik.
A jelenlegi bűnelkövetési adatok szerint Magyarországon évente közel 220 ezer
személy válik bűncselekmény sértettjévé. A tágabban értelmezett áldozatok száma
azonban évente 400 ezerre tehető. Közülük kerülnek ki azok, akik az állami áldozatsegítés
keretében felkínált támogatásokat igénybe vehetik.
II. Tájékoztatás
A törvény rendelkezése értelmében a Magyar Köztársaság területén bűncselekmény
áldozatává vált személyeknek ingyenes, gyors és szakszerű tájékoztatást kell kapniuk az előállt helyzetben felmerülő nehézségeik megoldása érdekében.
A megyei/fővárosi igazságügyi szolgálat minden hozzáforduló ügyfelet tájékoztat,
ehhez nem kell az áldozatiságot igazolni. Az áldozatsegítő szolgálat nem csak
a hozzá forduló ügyfeleket tájékoztatja, hanem azokat is, akiknek áldozattá válásáról
más úton tudomást szerez.
A felvilágosításnak ki kell terjednie
- az áldozat büntetőeljárásbeli jogaira és kötelezettségeire,
- az áldozatsegítés keretében igénybe vehető támogatásokra,
- az áldozatsegítő támogatások igénylésének feltételeire, módjára,
- egyéb igénybe vehető ellátásokra, juttatásokra, jogérvényesítési lehetőségekre,
- az áldozatsegítésben közreműködő egyéb szervezetek elérhetőségére,
- az ismételt áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire,
- emberkereskedelem áldozata esetén az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolásra
és a tartózkodási engedélyre.
III. Az igénybe vehető szolgáltatások
1. Az áldozat az általános tájékoztatáson túl igényt tarthat a szolgálat segítségére
érdekeinek érvényesítése céljából is. Személyre szabott felvilágosítást kell kapnia alapvető jogairól
és az őt megillető egészségügyi, biztosítási és szociális ellátásokról. Szükség
esetén a szolgálat közreműködik abban, hogy ezekhez az ellátásokhoz az áldozat
mielőbb hozzáférjen.
2. Ha az áldozat ügyének további intézése ügyvéd általi jogi közreműködést kíván, akkor az áldozatsegítő szolgálat köteles őt a jogi segítségnyújtó szolgálathoz
irányítani.
3. A bűncselekmény áldozatának azonnali pénzügyi segélyre lehet szüksége annak érdekében, hogy legalapvetőbb szükségleteit fedezni tudja
(szállás, ruhanemű, utazás, élelmiszer, gyógyszer stb.). A megyei/fővárosi igazságügyi
szolgálat az azonnali pénzügyi segély kérdésében méltányossági döntéssel határoz,
amely nem szociális rászorultságon, hanem a bűncselekmény következtében kialakult
helyzet mérlegelésén alapul. Az egyszeri segély számításának módjáról a törvény
hosszú távon rendelkezik. Ennek figyelembevételével a 2011-ben kifizethető azonnali
pénzügyi segély összege legfeljebb 85.914 Ft lehet (ez a többi számítás alapjául
is szolgáló ún. alapösszeg, amely azonban évente változik).
IV. Az állami kárenyhítés
A szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatait, állami kárenyhítés is megilleti. A kárenyhítés nem fájdalomdíj és nem jár automatikusan. Az egyösszegű
vagy járadék formájában nyújtható anyagi támogatás a társadalom szolidaritását
hivatott kifejezni. Ha a bűncselekménnyel okozott kár később, valamilyen forrásból
megtérül, akkor az állami kárenyhítés címén kifizetett összeg előlegnek tekintendő
és visszafizetendő.
Kárenyhítésre a bűncselekmény közvetlen fizikai sértettjei jogosultak, akiknek
testi épsége, egészsége a bűncselekmény következtében súlyosan károsodott, továbbá
ezek hozzátartozói, eltartottjai. Jogosult továbbá az a személy is, aki a szándékos,
személy elleni erőszakos bűncselekmény következtében elhunyt sértett eltemettetéséről
gondoskodott. Feltétele továbbá az áldozat rászorultsága, amelyet jövedelmi viszonyai
határoznak meg. Rászorulónak tekintendő az áldozat, akinek családjában az egy
főre jutó jövedelem nem haladja meg az alapösszeg kétszeresét, 2011-ben a 171.828
Ft-ot, illetve az is, aki a törvényben felsorolt szociális ellátások valamelyikében
részesül.
A törvény hosszú távon előírja azt a differenciált számítási módot, amellyel
a kárenyhítés összegét kalkulálni kell. Járadék típusú kárenyhítés a sértett 6
hónapot meghaladó keresőképtelensége esetén, legfeljebb 3 évig adható és folyósítása
megszűnik, ha az áldozat időközben más forrásból jogosulttá válik rendszeres pénzbeli
ellátásra. A havi járadék maximális összege az alapösszeg, 2011-ben 85.914 Ft
lehet. Az egyösszegű kárenyhítés a bűncselekmény miatt bekövetkezett vagyoni kár
– teljes vagy részbeni – megtérítését célozza, mértéke a tényleges kárral arányos,
de legfeljebb az alapösszeg tizenötszöröse, azaz 2011-ben maximum 1.288.710 Ft
lehet. (Egyösszegű kárenyhítés esetén is visszafizetendő az időközben más forrásból
– pl. biztosításból, elkövetőtől – megtérülő összeg.)
V. Az áldozatsegítő szolgálatok eljárása
Az áldozatsegítő támogatások igénybevétele önkéntességen és a hatósággal való
együttműködésen alapul. Azonnali pénzügyi segély és állami kárenyhítés iránti
kérelmet írásban, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány kitöltésével kell
benyújtani. Érdekérvényesítés elősegítése és jogi segítségnyújtás formai megkötés
nélkül kérhető. A kérelemhez csatolni lehet az ügyben eljáró nyomozó hatóság,
ügyészség vagy bíróság által kiállított, a büntetőeljárás adatairól szóló igazolást.
Ezt az igazolást szükség esetén az áldozatsegítő szolgálat szerzi be. A kérelemhez
szükség esetén a szociális rászorultságot igazoló dokumentumokat is mellékelni
kell.
A kérelmet – az egyéb iratokkal együtt – bármely területi áldozatsegítő szolgálatnál
elő lehet terjeszteni.
Azonnali pénzügyi segélyért a bűncselekményt követő öt napon belül lehet folyamodni. Az áldozatsegítő szolgálat a kérelemről - ha a támogatás igénybevételének
feltételei annak alapján megállapíthatóak - az igazolás beérkezését követő naptól
számított nyolc napon belül dönt. Ha az áldozat a személyesen benyújtott kérelméhez az igazolást csatolja,
az áldozatsegítő szolgálat a kérelemről soron kívül dönt. Egyidejűleg tájékoztatja
az azonnali pénzügyi segély igénybevevőjét az esetleges későbbi visszafizetési
kötelezettségéről.
Érdekérvényesítés elősegítése és jogi segítségnyújtás iránti kérelmet határidő nélkül lehet előterjeszteni.
Állami kárenyhítésért a bűncselekmény elkövetése utáni három hónapon belül lehet folyamodni. (A törvényben felsorolt kivételes esetekben ez az idő hosszabb
is lehet.) A kérelem elbírálása két szakaszból áll. A támogatási eljárásban a
megyei/fővárosi igazságügyi szolgálat közreműködik a szükséges iratok, adatok,
dokumentumok összeállításában. Az állami kárenyhítésre vonatkozó érdemi döntéseket
egyetlen szervezet, a Budapest Főváros Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálata
hozza meg. A megyei/fővárosi igazságügyi szolgálatoktól beérkező vagy közvetlenül
ide benyújtott dokumentáció teljességéről és befogadásáról a Budapest Főváros
Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálata nyolc napon belül dönt, és haladéktalanul tájékoztatja az ügyfelet az érdemi határozathozatal
várható időpontjáról.
A törvényben meghatározott közigazgatási hatósági eljárások illeték- és díjmentesek,
annak érdekében, hogy az áldozatok a szolgáltatásokat jövedelmi helyzetüktől függetlenül,
minél szélesebb körben vehessék igénybe.
Az áldozatsegítő szolgálatok feladata továbbá, hogy az együttműködés keretében
figyelemmel kísérjék az áldozati jogok érvényesülését, továbbá kapcsolatot tartsanak
a törvényben felsorolt intézményekkel.